Hinni a sport tisztaságában – és tenni érte! - Sporttárs

Ha a legutóbbi bejegyzés záró gondolatára nemleges választ adnék – hihetünk-e abban, hogy a „fair play” szabályai szerint dőlnek el a sportesemények? – nem is lenne értelme sportot nézni. Mert kit érdekel olyasvalami, amit éppen a lényegétől, azaz a kiszámíthatatlanságtól fosztanak meg?
 
És bár kis túlzással nap nap után olvashatunk csalási kísérletekről, leleplezett bűnbandákról, a sportesemények többségének végkimenetele így is tisztességes körülmények közepette dől el.
 
A sport tisztaságában való töretlen hit mellett nyilvánvalóan a tenni akarás és a valódi tettek jelenthetik a trendek visszaszorítását. Ebben a küzdelemben a világ sportsajtójának is főszerep juthat. Ők jelentik a közvetlen kapcsolatot sportolók és sportrajongók között, ők vannak „tűzközelben”, a világ sporttal foglalkozó tollforgatói rendelkeznek olyan belső információkkal csalási kísérletekről, amelyek aztán a különböző sajtóorgánumokban azonnal napvilágot láthatnak. Szerencsére a sportújságírók is tisztában vannak felelősségükkel, és nekik köszönhetően napvilágra kerülnek mindazon tisztátalan kísérletek, amelyek mérgezik a sportot, és amelyek egyben a sportolók becsületére is veszélyt jelentenek.
 
Mert tettre kész emberekre van szükség ahhoz, hogy a kérdés, miszerint a „fair play” dönti-e el a sportesemények végkimenetelét, fel se merüljön.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sporttars.blog.hu/api/trackback/id/tr683221128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása