Nem lehet azt mondani, hogy a magyarországi fogadási botrány kapcsán akcióba lépő Központi Nyomozó Főügyészség a babérjain ülne, kényelmes munkatempót produkálva. Mint azt bizonyára minden, a téma iránt egy kicsit is érdeklődő olvasónk tudja, az utóbbi hetekben különösen felpörögtek az események: nap nem múlt el anélkül, hogy valamilyen kihallgatásról, letartóztatásról ne érkezett volna hír. Az euró tízezreket megmozgató, gyanússá váló mérkőzések sora vélhetően nem zárul le a Siófok és a Zalaegerszeg egymás ellen vívott két bajnoki összecsapásával, de az biztos, hogy a párharc kapcsán már jó nyomon járnak a hatóságok, hiszen 18 név már biztosan felkerült a gyanúsítottak listájára – és ez a szám csak nőni fog.

Aki rendszeresen olvassa az egyetlen magyar sportnapilap hasábjait, az abszolút képben van az utóbbi hónapokban egyre csak gyűrűző fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás állásával és az ügyben érintett játékosok, edzők kilétével. Most úgy tűnik, szorul a hurok a résztvevők nyaka körül, és ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a nyomozást vezető szervek egyre több, az érintettektől szerzett vallomás birtokába kerültek. 

El kell ismerni, a fogadási csalók tudnak valamit – ez abból is látszik, milyen nehéz egy-egy ügyet felgöngyölíteni, és parkolópályára állítani a tervek kiagyalóit. Sajnos azonban, maguk a sportolók is szépen felzárkóztak – már, ami az ügyeskedést illeti.  És most beszélhetünk egy kicsit az élsport másik rákfenéjéről, a doppingról is. 

Nem, ezzel nem az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA pillanatnyi „lockout”-jára gondolok – bár az sem tesz jót a játék megítélésének a Nagy Vízen túl –, sokkal inkább a fogadási csalásokról megjelenő hírekre. 

Ez a történet az egyetemi sport világából származik, ez az apró részlet pedig azért mellbevágó, mert – a közhiedelem szerint – az NCAA küzdelemsorozatai az őszinteség és az emberközeliség jegyében zajlanak.A nézők által szavazott bizalommal azonban páran visszaéltek. A hírek szerint Brandon Johnson, a San Diego Egyetem csapatának 24 (!!) éves játékosa, Brandon Dowdy, a 22 (!!) éves egykori játékos, Thaddeus Brown egykori segédedző (32) és társaik egész komolyan űzték az ipart: a fogadási csalásokból származó sikerdíjukat marihuána terjesztéséből származó profittal is megfejelték, így már volt miből megkenni játékosokat.

Az urak jelen pillanatban az FBI nyomozásának eredményére várnak, őrizetben. Én meg azt remélem, hogy az ilyen fiatal, és tényleg minden szempontból nagy jövő előtt álló kölyköknek legközelebb lesz annyi eszük, hogy nem dobnak el maguktól minden további lehetőséget egy rövidtávú és kétes haszon reményében..

A sportsajtó az elmúlt napokban rengeteget foglalkozott a krikett világában tavaly kirobbant – és egyébként korábban már általam is említett – fogadási csalással. Pakisztáni krikett játékosok keveredtek kétes ügyletbe, és a londoni bíróság végül Salman Butt-ot és Mohammad Asif-ot bűnösnek is találta „csalással kapcsolatos konspiráció”, valamint „korrupt pénzdíjak elfogadásának konspirációja” bűntettében.

A történet kapcsán különösen érdekes Harsha Bhogle, az egyik brit televíziós krikett-szakkomentátor saját Twitter-oldalán tett néhány megjegyzése. A pályafutása során több ezer, sőt, tízezer mérkőzést nézett végig hozzáértő – tehát az átlagnál „árgusabb” – szemekkel, és ő pontosan látja azokat a jeleneteket, amik minimum gyanúsak. Szerinte „ez az eset katasztrófa Butt és Asif számára, ugyanakkor a krikettnek hosszú távon jót tehet, mert felnyithatja az emberek szemét”, hogy lássák, mennyire veszélyeztetett, és csalás-érzékeny a sportág. Bhogle ezen gondolatát azonnal újabbak követték, amelyekben a megelőzésről értekezik a rajongóival. „Az ICC (Nemzetközi Krikett Szövetség) mindössze annyit tehet, hogy felhívja a játékosok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre – ezzel is igyekezvén megelőzni a hasonló helyzeteket. A legtöbb fiatal krikettjátékos ugyanis burokban él, nem tudják, milyen embereket és helyzeteket kell elkerülniük. Az ő megfelelő tájékoztatásuk azért is különösen fontos, mert a fiatal játékosok többsége szegény családból származik, a csalók által kínált összegek elvakíthatják őket, ezért ők a legsebezhetőbbek.”

A csalás tehát Bhogle szerint is jelen van a sportágban, de az ügyeskedők elég profik ahhoz, hogy vagy egyáltalán ne hagyjanak nyomot, vagy ha hagynak is, azok követhetetlenek legyenek a hatóságok számára. És éppen ez az, amiért pokoli nehéz a meccsek és a fogadások tisztaságának megőrzése: bizonyíték hiányában ugyanis lehetetlen bárkit is felelősségre vonni azok közül, akik a háttérből a szálakat mozgatják. Mert kétségünk azért ne legyen afelől, hogy nem Butt vagy Asif az értelmi szerzője annak az ügynek, amelynek végén éppen ők ketten kerültek a guillotine alá...

A Központi Nyomozó Főügyészség hosszú ideje foglalkozik már bizonyos magyar labdarúgó-bajnokik kapcsán felmerült fogadási csalások ügyével, amelynek eredményeként csütörtökön újabb gyanúsított kihallgatására került sor. A 2010 májusának elején lejátszott DVTK–Nyíregyháza NB I-es mérkőzés kapcsán hallgatták ki Sz. Györgyöt – egy korábbi labdarúgót – három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt. Vagyis jó nagy slamasztikában van…  

A további hét gyanúsított közül öten már előzetesben ülnek, ugyanakkor ahogy halad előre a cselekmény szálainak kibogozása, egyre árnyaltabb és hihetetlenebb a kép:  

A két, akkoriban még nehéz anyagi helyzetben lévő klub három játékosának mindösszesen 3000 eurót ajánlott fel Sz.György, a fogadási csalás kiagyalóinak megbízásából. Számoljunk csak egy kicsit! Hivatalos forrás szerint (gyors tájékozódás az MNB oldalán) a találkozó napján, 2010. május 5-én a közös európai valuta 276,63 forintot ért, tehát pontosan 829 890 forinton osztozhattak - volna, kockára téve megbecsülésüket, hírnevüket és az egész pályafutásukat. Mert Sz. Györgytől – mint kiderült – egy olyan mérkőzés kapcsán fogadtak el pénzt, amelyre a csalók végül nem is fogadtak, így később visszakövetelték tőlük a kenőpénzt.  

És arról, hogy a hitelüket ők már nem fogják visszakapni senkitől, többek között Sz. Györgynek köszönhetően tudnának mesélni..

Nem hiszem, hogy különösebben meglep bárkit is, ha azt állítom, a sport tisztaságára a legelvetemültebb fogadási lehetőségek jelentik a legnagyobb veszélyt. Az angol szakzsargon ezt „spot-fixing” névvel illeti, ami annyit jelent, hogy nem a végeredmény, hanem egy adott pillanat hitelességét próbálják meg befolyásolni a csalók. Természetesen erre számtalan példát találhatunk a múltból, egy-két érdekesebbet talán felidézni is érdemes, rávilágítva arra, hogy a tisztesség elvesztése mellett milyen egyéb következményekkel járhat a csalás. 

A krikett Magyarországon talán nem tartozik az ismert vagy az előszeretettel nézett sportágak közé, azonban a játék felépítése miatt a fogadóirodák egyik kedvelt sportága. Krikett esetében elképesztő mennyiségű, a labdarúgásból ismert, teljesen értelmezhetetlen és legkevésbé sem fontos „kié lesz az első bedobás/szöglet” mellékszálhoz hasonló eseményekre lehet fogadni. Lehet arra tippelni, hogy milyen eredményt ér el meghatározott inning vagy a dobójátékos egy adott dobása alkalmával, de lehet például arra is fogadni, hogy a 13. játék 5. ütéséből 6 pontot szerez-e az adott csapat. A 2010-es esztendő egyik legnagyobb botránya a krikettet szerető országokban a pakisztáni nemzeti csapat két dobójához köthető csalási kísérletről szólt. A találkozó meghatározott időszakában ugyanis két pakisztáni dobó, Mohammad Asif és Mohammad Amir olyan dobásokat mutatott be a mérkőzés egy előre meghatározott pontján, amely eshetőségre váratlanul – gyanúsan – nagy összeget tettek fel néhányan. Az ügyre fény derült, a pakisztáni játékosokat 7, illetve 5 évre eltiltották, jelen pillanatban pedig polgári peres eljárás folyik ellenük.

 Most már tudjuk, hogy a fogadási csalások megelőzésének, visszaszorításának több szinten kell(ene) működnie. A sort a sportolók kezdhetnék, a sportújságírók, majd pedig a leginkább illetékes szervek, a különböző sportágak szövetségei folytathatnák. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a legutóbbi hírek szerint az eddigi gyakorlattól eltérő módszerrel lép fel a bunda ellen.

Néhány bejegyzéssel korábban egyik társoldalunk felvetése nyomán írtam arról, hogy a magyar labdarúgó Ligakupa-mérkőzések miért is nem szerepelnek a Tippmix és a Tippmax felületeken. A felvetésre azt hiszem, most kaphattuk meg a tökéletes választ: a rendőrség ugyanis kedden nyomozást indított a Siófok – Pécs találkozó kapcsán felmerült visszaélési kísérletek ügyében.

Eddig annyit lehet tudni, hogy a Pécsi MFC ifjú – és az egyszeri futballbarát számára teljesen ismeretlen – játékosát, Törtei Tamást csalásra próbálták rávenni a siófoki vendégjáték alkalmával. A labdarúgó a történteket jelentette ugyan a klub illetékeseinek, de a hírek szerint mindezt későn tette, ráadásul még egy társával is korábban beszélte meg a dolgot, minthogy a vezetőknek szólt volna. Ennek következményeként – az MLSZ szabályzatának és a PMFC házirendjének, valamint etikai kódexének megszegésével – Törtei nem látogathatja a csapat edzéseit, és még az is könnyen elképzelhető, hogy a karrierjében ez olyan törés lesz, amelyet már nem lehet orvosolni a későbbiekben. Azt pedig senki ne gondolja, hogy a csalókat Törtei életútja a legkisebb mértékben is érdekli – nekik csakis a profit számít, az ahhoz vezető úton elhullók a legkevésbé sem.

Azt látjuk tehát, hogy ez a sorozat a fogadási csalók kedvelt célpontja lehet, mert a csapatok nem veszik komolyan, a játékosok pedig könnyen befolyásolhatók. És ez az oka annak, hogy egyetlen, önmagát felelős játékszervezőnek gondoló cég sem veszi fel a mérkőzéseket fogadási kínálatába – védve a sportot, a sportolót – hogy ne jussanak Törtei sorsára – és természetesen a sportfogadókat is.

Ennek a blognak a hasábjain minden egyes bejegyzésben hangsúlyos szerep jut a felelősségvállalásnak, a sporttal foglalkozók, avagy a tűzhöz közel állók etikus viselkedésének fontosságának. Éppen ezért fájó olyan hírekről olvasni, olyan információk birtokába jutni, amik arról szólnak, hogy a sportban közvetlenül érintett személyek megfeledkeznek szerepükről, illetve tetteik súlyáról.

Korábban is boncolgattam már, hogy egy-egy bunda-ügy kezelésekor nem csupán a játékszervezők és a sportolók felelőssége óriási, hanem a sportújságíróké is – kedvenc heti riportsorozatomat hallgatva ez ismét bebizonyosodott. 

A bundára mint a sportot fenyegető veszélyre hívja fel a figyelmet a Szerencsejáték Zrt. legújabb – épp zajló – kampánya is, ami úgy tűnik, elérte a célját: vitát indított az egyik „szomszédos” felületen. A szerző abszolút a lényegre tapint, mert ez az, amit a felelős fogadásszervezés jelent: ha egyáltalán felmerül a gyanú, inkább kihagyják, legyen akár túlzottnak is tűnő az óvatosság. 

Olyan eseménysorozatról van szó ugyanis, ami komoly téttel nem bír, és ezt a csapatok akarva-akaratlanul kinyilvánítják azáltal, hogy az NB I-ben pályára lépők, az ott alapembernek számítók még csak a stadion közelébe sem mennek, sőt, legtöbbször a másodedzők irányítják a 16-17 éves fiatalok között zajló mérkőzéseket. 
A csapatok vezetői a sorozatot a kísérletezés terepének tekintik. Olyan játékosoknak biztosítanak lehetőséget, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy az alapcsapat közelébe kerülhetnek: próbajátékon levők, sérülésből visszatérők, fiatal tehetségek és cserejátékosok.  
Hogy lehetne hát itt valódi tétről beszélni?

Egy dologban szerintem mind egyetértünk: a fogadást tiltani teljesen értelmetlen, mégpedig azért mert nem is lehet. A legjobb példa erre Ázsia. Ott ez teljesen illegális, és ennek ellenére virágzik az ipar: itt generálják a legnagyobb bevételeket – és a csalások legnagyobb része is innen indul el. Egy megoldás van csak: a csalást kell megelőzni, úgy, hogy megnehezítik a feltételeket. Ez elvben persze nagyon szép és egyszerű, de a gyakorlatban nem ilyen rózsás a helyzet.

A küldetés azért szerencsére nem lehetetlen. A bunda elleni törekvésekről az utóbbi időben gyakran hallok a Class FM-en. Kedd este ismét ez volt a téma, a műsorvezető ezúttal a Szerencsejáték Zrt. fogadások ügyében szakértő kollégáját hívta (aki biztonsági okokból neve elhallgatását kérte). A műsorban korábban is felvetődött már, és a szakember is leszögezte: a csalások megelőzésében a fogadásszervezők felelőssége elvitathatatlan. De mit tudnak ők tenni? Leginkább azzal segíthetnek, ha minimalizálják a tevékenységükből fakadó, visszaéléshez vezető veszélyeket.

Az anonim riportalany szerint ez több módon is elérhető. A legfontosabb szempont, hogy csakis valódi tétre menő események kerüljenek be a fogadási ajánlatba. Az állami szervező egyébként egy sportfogadási viselkedési kódex alapján dolgozik, ez írja elő azt is, hogy az ajánlatok között nem szerepelhet „első bedobás/szöglet”, avagy „lesz-e piros lapos” opció, mivel ezeknek nincs valódi kihatása a végkimenetelre, így a befolyásolás (vagy az erre törekvés) veszélye fokozott. Sőt, innen ered az is, amit sok fogadó egyébként kritizál: hogy magyar NB I-es bajnokikra sokszor csak hármas vagy ötös kötésben lehet fogadni.

Egy másik eszköz az a nemzetközi monitorozó rendszer, amelyről már korábban is hallhattunk. Ez már a potenciális kísérletekre hathat visszatartó erővel: a rendszert üzemeltető 72 államilag felügyelt európai lottótársaság – köztük a hazai – bármelyike ugyanis gyanú esetén közvetlenül fölhívhatja pl. az UEFA erre kijelölt emberét, aki felveszi a kapcsolatot az adott mérkőzések ellenőrével. Az ellenőr beszél a csapatok képviselőjével, a tulajdonossal, bemegy az öltözőbe, szól a bíróknak is, és figyelmezteti őket, hogy valami gyanúsat észleltek a fogadási oldalról, és ezért ezt a mérkőzést most kiemelt figyelemmel követi az UEFA. Sok esetben már ennyi is elég.

Az egyik kereskedelmi rádió – utóbbi hetekben már-már megszokottnak mondható – kedd esti riportsorozata a héten is folytatódott. A műsorvezető beszélgetőpartnere ezúttal hazánk egyik legismertebb sportriportere, Gundel Takács Gábor volt, aki határozottan foglalt állást bunda-ügyben.

A sportrajongók körében közvetlensége, és egyedi, kissé pikírt humora miatt kedvelt „Gundi” szerint csak és kizárólag a zéró tolerancia elvét vallva szabad felvenni a harcot a csalókkal. Mert olyan nincs, hogy egy bizonyos pontig való bármilyen befolyásolás nem számít bundának. Amint egy sportolót megkeresés ér, azonnal jelentenie kell a dolgot az illetékeseknek. A bundáról csak utólag napvilágra került történetek elszaporodása ugyanis a televíziós szerint azt eredményezi, hogy a szurkolók bizalma megrendül – és nem csak az adott csapatban, de az egész sportágban is. Márpedig ez akár ahhoz is vezethet, hogy az adott sportág elvész a süllyesztőben - erre tökéletes példa (sajnos) a Tour de France, az doppingvétségek miatt.

Gundel Takács Gábor szerint meg kell tehát védeni a sportot, és természetesen meg kell védeni a nézőt is. Hiszen ő az, aki pénzt ad azért, hogy lásson egy-egy sporteseményt, pénzt költ arra, hogy a gyermeke sportoljon, és ő az, aki a gyerek elé példaképként sportolókat állít példaképként. A sport élményét és hitelességet veszélyeztetik a csalók, akik saját érdekeik miatt milliók örömforrását teszik tönkre.

A sportriporter véleménye egyértelmű – és abszolút egybecseng a korábbi két megszólalóéval: azért, hogy a csalási kísérletek ne harapózzanak el a mostaninál is nagyobb mértékben, csakis a csalókkal szemben alkalmazott zéró tolerancia alkalmazásával lehet tenni!

Nemrég írtam egy érdekes beszélgetésről, ami az egyik kereskedelmi rádióadón hangzott el. A héten újabb riportot volt hallottam (ugyanott): a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékszervezési igazgatóhelyettese beszélt a fogadási csalásokról – értelemszerűen a játékszervező szemszögéből világítva rá néhány érdekességre.

Először is arra, hogy a bunda valahol a fogadásszervező felelőssége is. Persze, nem abban az értelemben, hogy ott kellene állnia a cégnek minden játékos mellett éjjel-nappal, vagy ott kellene futkosnia a pályán egy meccsen. Tehet viszont ellene a fogadási kínálat összeállításával, például ha csak olyan eseményeket kínál fel fogadásra, ahol a befolyásolhatóság esélye minimálisnak tekinthető (utánpótlás csapatok barátságos meccsei kizárva). Ezzel nem merül ki azonban az eszköztár: egy speciális monitorozó rendszernek köszönhetően azt is követni tudják, ha szokatlan, nem várt pénzmozgást idéz elő egy meccs. Ilyen esetekben pillanatokon belül reagálni is tudnak: egy nemzetközi együttműködés révén az illetékes sportszövetséget (pl. FIFA, UEFA) értesíthetik.

Legalább ennyire meghökkentő – de a sportfogadás tisztaságában hívő emberként egyben szívet melengető is – volt azt hallani, hogy a szakmai körökben csak felelős játékszervezésnek aposztrofált magatartás azt is maga után vonja, hogy a profitmaximalizálás nem az elsődleges szempont. Példának okáért, bár számtalan esemény kapcsán lehetne olyan fogadási lehetőségeket felkínálni, amelyek nagy haszonnal járnának együtt, az állami szervező óvatosságból inkább lemond bizonyos bevételről.

És azt kell mondanom, hogy az elővigyázatosságból kieső bevételi források – kéz a kézben a sportújságírók, és az illetékes sportszövetségek erőfeszítéseivel – nagy mértékben hozzájárulhatnak a sport tisztaságához. Ami végtére is minden sportszerető érdeke kell, hogy legyen.

A téma nem is lehetne aktuálisabb:
Michel Platini, az UEFA elnöke szerint a focit óriási veszély fenyegeti, hiszen az eredmények megkérdőjelezhetetlen hitelessége adja a lényegét.

A kulcs az összefogás!

Korábban már volt egy bejegyzésem arról, hogy a sportfogadásokhoz kapcsolódó csalások, csalási kísérletek hatása mennyire romboló. A helyzet kezelése a sportszövetségek számára is égetően fontos. Hogy mit tehet például az MLSZ, arról kedd este a szervezet jogi és sajtóirodájának vezetője beszélt egy kereskedelmi rádión.

Borbély Zoltán szerint a bundával – és az erre irányuló próbálkozásokkal – az a(z egyik) legnagyobb probléma, hogy nehezen ellenőrizhetőek, utólag szinte már soha nem lehet kristálytisztán látni, hogy honnan, kitől indult a folyamat. Az MLSZ éppen ezért a proaktivitásra helyezi a hangsúlyt, aminek egyik eszköze pontosan az, hogy folyamatosan „melegen” tartják a témát.  A csalások elleni kampányok mögé állnak, tájékoztatják a sportág szereplőit az esetleges következményekről, és persze arra bátorítanak minden játékost, játékvezetőt és klubvezetőt, hogy amint megkeresik őket kétes ajánlatokkal, azonnal jelezzék azt az MLSZ illetékesei felé, hogy az ilyen ügyekben hatáskörrel, illetékességgel rendelkező szervnél feljelentést tehessenek.

A labdarúgó szövetség tisztában van azzal, hogy a csalókkal csak határozott fellépéssel, a főszereplőknek biztosított segítségnyújtással lehet hatékonyan felvenni a harcot. De ebben a törekvésben nincsenek egyedül, hiszen a meccsek tisztaságának megőrzése nem csak az ő érdekük: a meccsek tisztaságáért a fogadásszervezők is sokat tehetnek.

Ha a legutóbbi bejegyzés záró gondolatára nemleges választ adnék – hihetünk-e abban, hogy a „fair play” szabályai szerint dőlnek el a sportesemények? – nem is lenne értelme sportot nézni. Mert kit érdekel olyasvalami, amit éppen a lényegétől, azaz a kiszámíthatatlanságtól fosztanak meg?
 
És bár kis túlzással nap nap után olvashatunk csalási kísérletekről, leleplezett bűnbandákról, a sportesemények többségének végkimenetele így is tisztességes körülmények közepette dől el.
 
A sport tisztaságában való töretlen hit mellett nyilvánvalóan a tenni akarás és a valódi tettek jelenthetik a trendek visszaszorítását. Ebben a küzdelemben a világ sportsajtójának is főszerep juthat. Ők jelentik a közvetlen kapcsolatot sportolók és sportrajongók között, ők vannak „tűzközelben”, a világ sporttal foglalkozó tollforgatói rendelkeznek olyan belső információkkal csalási kísérletekről, amelyek aztán a különböző sajtóorgánumokban azonnal napvilágot láthatnak. Szerencsére a sportújságírók is tisztában vannak felelősségükkel, és nekik köszönhetően napvilágra kerülnek mindazon tisztátalan kísérletek, amelyek mérgezik a sportot, és amelyek egyben a sportolók becsületére is veszélyt jelentenek.
 
Mert tettre kész emberekre van szükség ahhoz, hogy a kérdés, miszerint a „fair play” dönti-e el a sportesemények végkimenetelét, fel se merüljön.

A sportesemények kapcsán sajnos nem csak tisztességes küzdelmekről lehet hallani.

A bunda nem mai találmány, a ’80-as években például három maffia is működött kis hazánkban: felosztották az országot és többnyire nem is zavarták egymás köreit. A kísértés állandó volt, Albert Flórián mondata találóan foglalja össze a helyzetet: „Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista!”

A sportolók egy része kétségbeesetten küzdött, hogy megőrizze tisztességét. A SZEOL (Szeged) vezetőedzője külön kérvényt nyújtott be azért, hogy meccseikre ne lehessen fogadni. De mi az oka annak, hogy ma szinte mindennap fény derül egy újabb csalásra? Belefáradtak a küzdelembe?

Alapvető különbség, hogy míg régen a döntőbe kerülés volt a tét, ma már a pénzről szól minden. Az anyagiak pedig nyilván nagyobb, kézzelfogható kísértést jelentenek, mint a magasztos eszmék. De vajon hihetünk-e abban, hogy a meccsek egyszer még a „fair play” szabályai szerint dőlnek el?

A sport mindenki számára mást jelent:
Van, aki csak kipipál egy edzést, mert szerepel a tervében.
Van, akinek kellemes hétvégi, közös baráti program, a kikapcsolódás és a pihenés része.
Vannak igazi sportrajongók, akik számára egyenesen a mindennapok része, olyan, mint a levegő, ami nélkül nem is tudnak létezni (ilyen vagyok én is, kapom is érte az ívet a csajomtól). És vannak a hivatásosok: azok a kiváltságosok, akiknek a szenvedélyük egyben a megélhetésük forrása is.

Mindenki más okból és más céllal kezd el sportolni. Egy biztos, a profik követendő példaként állnak a kezdők előtt. Példaképek ők, akik a rendszeres, kitartó, olykor erőn felüli munkával elért sikert képviselik, egy olyan világot, ahol minden tiszta és egyszerű: küzdj és meglesz az eredménye.

Sajnos, a helyzet mégsem mindig egyszerű: a „győzzön a jobbik” elv nem ér semmit, ha a meccs kimenetelét előre eldöntik. És ez ráadásul mennyire bosszantó is...